Házasság

Dicsértessék a Jézus Krisztus! Kedves István atya! Először is kegyelmekben gazdag nagyon boldog új évet kívánok!
Próbálom rövidre fogni. Remélem sikerül. Vidéken nőttem fel, vallásos szülők egyetlen gyermekeként. Engem is ebbe a szemléletbe neveltek, amiért nem tudok elég hálás lenni nekik. Voltam elsőáldozó, bérmálkozó, érettségiig jártam hittanra, rendszeresen ministráltam. Nagy Mária tisztelők vagyunk. Óvodás korom óta jártam különböző búcsújáróhelyekre (Mátraverebély-Szentkút, Máriabesnyő, Gyöngyös, Máriapócs, Vác-Hétkápolna). Főiskolai tanulmányaimat a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskolán szereztem. Munkám miatt a fővárosba kerültem, ahol megismerkedtem a párommal, akivel 2 év után 2012-ben összeházasodtunk. Az ő szülei, nagyszülei sajnos a mai napig a piros könyv árnyékában élnek, és a hit nagyon távol áll tőlük. Nem mondom, hogy ezt nem tudtam, de az igazi arcukat sajnos csak a házasság után mutatták meg. Férjemmel jól indult minden. Megkeresztelkedett, misére járt velem, és úgy éreztem fogékony mindarra, hogy befogadja magába mindazt a jót amit a hitünk nyújtani tud. Ez sajnos nem tartott sokáig. Történt valami, nem tudom talán az anyja aki beszélt neki de minden megváltozott. Anyósommal is megromlott a viszonyom. Lenéz engem és édesanyám (édesapám sajnos 2013.ápr-ban meghalt), amiért mi hiszünk. Többször durván megszólt is minket ezért. Férjem is rossz útra tévedt. Nagyon sok fájdalmat okozott már nekem. Megcsalt, éjjelente internetezik (hadd ne mondjam milyen oldalakat néz), egyszerűen nem tisztel, és úgy érzem az olyan mint család kezd széthullani. Többször szóvá tettem ezt neki akkor mindig veszekedés lett a vége. Közben 2013.nov-ben született egy kislányunk. Abba, hogy megkereszteljük még belement, de úgy érzem ha ő ezen az úton marad minden további hitre való nevelést nem engedélyezne. Tudom én vagyok az anyja és elsősorban az én feladatom, de nagyon nehéz lenne ezt úgy csinálni, hogy közbe az apukája homlokegyenest másra tanítaná. És így lenne. Ezt tudom. Azt pedig, hogy búcsúkra elvigyem....
A kislány nagyon hiányolja az apukáját, mert ő szinte csak aludni jár haza. Dolgozik. Ami egyrészt áldás, másrészt átok.
Nem tudom mit tegyek?
Én nem azért kötöttem szentségi házasságot, hogy elváljak, de úgy érzem nem bírom. Semmi szeretetet nem kapok tőle. Boldogtalan, magányos vagyok. Nekem fontos a hitem. Tudom mennyi pluszt kaptam az életem során.
Teljesen el vagyok keseredve. A kislányomat nem akarom elveszíteni. Mellettem csak édesanyám áll, aki 70 éves. Senkim nincs. Férjemnek viszont elég nagy családja van. Úgy érzem ha válni akarnék elvennék a kislányom. De így sem bírom.
Miért én vagyok a rossz, amiért a Jóistent nem hagyom?