Böjt

2017.04.15. - Erzsébet
Dicsértessék a Jézus Krisztus!
Megszegtem-e a nagypénteki böjti fegyelmet azzal, ha a harmadik étkezés után egy fél órával (és később is állandóan) úgy éreztem, hogy visszamaradt egypár morzsa a számban, és ezt lenyeltem. Emiatt nem merek aldozni.

Kedves Kérdező! Egészen biztosan nem. A szigorú böjt - a  18-60 éves korig - 3 étkezést enged, melyből egyik lehet bőségesebb, a többi pedig valami kevés étel, de persze hús fogyasztása nélkül. A szigorú böjtről itt olvashat: http://lexikon.katolikus.hu/S/szigor%C3%BA%20b%C3%B6jt.html

Áldott Ünnepeket -  István atya

További gondolatok

Dicsértessék a Jézus Krisztus!

Ne haragudjon az atya, hogy ismét alkalmatlankodom.
Elégtételül azt kaptam, hogy az Isteni Irgalmasság vasárnapján imádkozzam el az Isteni Irgalmasság rózsafüzérét.
El is imádkoztam, de mivel úgy éreztem, hogy "nem jól" imádkoztam el, mégegyszer megismételtem. Ezután is úgy éreztem, hogy nem jól imádkoztam el.
Mehetek-e ennek ellenére áldozni, vagy gyónnom kell elötte?
Köszönettel:
E.

név nélkül - 2017-04-28 18:44

Kedves Kérdező!Legyen nyugodt, aki őszintén szeretne imádkozni, az már imádkozik, ha csak szándékosan nem hagyja abba, vagy figyelme szándékosan nem az imára irányul, vagyis nem is akar imádkozni.
Szeretettel.
István atya

István atya - 2017-05-01 16:56

Kedves Istvan atya!

Tanacsat szeretnem kerni abban: hogy lehetne megszabadulni az aggalyossagtol?

név nélkül - 2017-05-02 12:21

Tisztelt István atya!

Köszönöm szépen a választ.

üdvözlettel


E. - 2017-05-04 11:54

Dícsértessék a Jézus Krisztus!
Tisztelt István atya!
Sajnos a legutóbbI gyónásomkor kapott elégtételt nem “sikerült’elvégeznem. Illetve, természetesen elvégeztem, többször is az imát, de olyan bizonytalanság tört rám, hogy nem merek áldozni. Sajnos ilyenkor nem is tudok nyugodtan imádkozni, az ima nem beszélgetés Jézussal, hanem minden erőmmel arra koncentrálok, hogy minden szót a lehető legkoncentráltabban mondjak ki. Mégsem sikerült elvégezni az elégtételt. Mehetek-e áldozni ennek ellenére, esetleg helyettesíthetem-e a kapott elégtételt pl. azzal, hogy átutalok egy bizonyos összeget valamilyen jótékony célra?

Köszönöm a választ.

név nélkül - 2017-05-25 19:56

Kedves Kérdező! A kapott elégtételt legkésőbb az következő gyónásig el kell végezni.Ha elvégezte - minden bizonytalansága ellenére - érvényes volt, tehát nyugodtan áldozhat.(ha nem követett el közben súlyos bűnt)A jótékony adakozás bármikor lehetséges, de nem lehet az elégtétel helyettesítése, kivéve, ha elégtételül épp a jótékony adakozást kapta.
Szeretettel.
István atya

István atya - 2017-05-26 08:29

Hozzászólás

Amennyiben a választ ki tudod egészíteni, további szempontokat vagy segítséget tudsz adni, oszd meg velünk és a kérdezővel!
(A hozzászólás csak engedélyezést követően jelenik meg.)

Vélemény, további gondolatok:

Név, becenév, ami megjelenik:

Az alábbi biztonsági kódszót kérjük írd a mezőbe!
Biztonsági kód