Első esküvő református, második katolikus.

2017.01.03. - Anita
Kedves Atya!2003-ban már volt válóperem a férjemmel, de a gyerekek miatt mégis együtt maradtam vele, nem váltam el.13 évet bírtam ki. Közben 2008-ban bérmálkoztam és 2 súlyos betegségem is lett. A férjem nem bántalmaz fizikailag, de nem szeret,- mint ahogy elmondta, -s nem is tisztel, s nem is beszélünk egymással. Testi kapcsolatunk már régóta nincs, inkább csak kényelemből él velem.Erre tekintettel 1/2 éve ismét szétköltöztünk.Én római katolikus vagyok a férjem református.1992-ben volt az esküvőnk református szertartás szerint, mert a római katolikus templom nem adott engedélyt,mivel nem voltam akkor még első áldozó. Szerettem volna első áldozó lenni, így 3 év múlva áldoztam 1995-ben. Kértem akkor a kat.temlomot, hogy mégegyszer legyen esküvőnk katolikus szertartás szerint. Ezen az esküvőn :a pap, mi ketten és a 2 tanu volt jelen (én nem is esküvői ruhában voltam.) Éreztem,hogy nem kellett volna a katolikus szertartás, de nagyon fiatal voltam. Lassan kimondja a polgári bíróság a válást. Jelenleg nincs új kapcsolatom, de ha lenne a jövőben bármikor,(férjhez menni már nem szeretnék újra), akkor áldozhatok -e? Köszönettel

Kedves Kérdező! Nem szertetném rosszul tájékoztatni. Mielőtt válaszolnék, megkérdezem az egyházjogászt. Türelmét köszönöm.

Szeretettel.

István atya

***

Folytatva a levelet, ide írom az ígért választ, az egyházjogász válaszát: (a válasz végén pedig a lehetőséget!)

"Kedves István atya!

Először is a hölgy nem is lehetett volna elsőáldozó, ha nem rendezi a házasságát a férjével, tehát a kánoni forma szerinti szentségi házasság megkötése a maga egyszerű formájában szükséges volt.

Amennyiben nem szolgáltatott okot arra, hogy a férje szeretetlenül, tiszteletlenül bánjon vele, akkor nem oka a házassága megromlásának, a válásnak. (Azért ezt érdemes tisztázni egy lelkibeszélgetésben a gyóntatójával.) Tehát ha ártatlan a házassága kudarcában, és külön váltan él, akkor nyugodtan áldozhat, amennyiben nincs új kapcsolata más férfivel.

Ameddig/amennyiben nem bizonyosodik be a hölgy házasságának az érvénytelensége, addig megmarad a házasság megkötésekor létrejött azon kötelessége, hogy férje üdvösségén fáradozzon. Külön élve ez természetesen imát, böjtöt, és egyéb felajánlásokat jelent.

A konkrét esettől függetlenül előre reklámozom a Váci Egyházmegye nyári találkozóját, ahol lesz a bíróságunknak sátra. Itt szeretettel várjuk azokat, akiknek ilyen jellegű kérdései vannak függetlenül attól, hogy melyik egyházmegyéhez tartoznak. Akárcsak a lelkibeszélgetős, "gyónós" sátorban, négyszemközt elbeszélgetünk velük, ha lehet, akkor felajánljuk az érvénytelenítés lehetőségét, ha nem, akkor pedig elmondjuk, hogy milyen lehetőségei vannak, áldozhatnak-e és milyen feltételek esetén."

Szerettel.

István atya


Hozzászólás

Amennyiben a választ ki tudod egészíteni, további szempontokat vagy segítséget tudsz adni, oszd meg velünk és a kérdezővel!
(A hozzászólás csak engedélyezést követően jelenik meg.)

Vélemény, további gondolatok:

Név, becenév, ami megjelenik:

Az alábbi biztonsági kódszót kérjük írd a mezőbe!
Biztonsági kód