Katolikusból-Református(ból)-Katolikus
Katolikusnak kereszteltek, pontosabban édesanyám egy nap gondolt egyet és elvitt megkeresztelni.
Édesapám erről nem tudott, de anyám nem azért nem mondta el neki, mert a háta mögött titokban akart volna engem megkeresztelni, hanem ő akkor jobban ráért erre és (lelki) kötelességének érezte, hogy a keresztséget megkapjam.
Apám református, anyám katolikus.
Apám ezt a keresztelést folyamatosan felrótta anyámnak, nem tudott megnyugodni, felhánytorgatta. A veszekedéseik központi témája volt.
Apám és anyám igazából nem szerették egymást, apám bosszúálló (de amúgy a lelke mélyén egy jó akaratú ember, minket mindig is nagyon szeretett. Anyám sohasem szerette igazán apámat szerelemmel (és azt hiszem elmondhatom, hogy apám sem).
Amúgy értelmiségi emberek, kicsapongások nélkül.
Minket mindig a jóra, az erkölcsösre tanítottak, de egymást folyamatosan marták.
Addig ment a veszekedés, míg anyám engedett apám nyomásának és beleegyezett a konfirmációba.
Apám a vallását jóval ritkábban gyakorolta (gyakorolja), mint anyám. Ezért is féltett anyám attól, hogy "elkallódok" ezen a téren.
Református lettem, konfirmáltam, de úgy érzem lélekben mégis a katolikus anyaszentegyházhoz érzek nagyobb vonzódást.
És hiányosnak érzem a jelenlegi vallásomat.
Többek között a Máriatisztelet mértékét, megélését és a Szent áldozás "megítélését"( mármint, hogy én úgy gondolom, érzem, hogy Krisztust vesszük magunkhoz, amikor Áldozunk, Úrvacsorázunk, míg a reformátusok ezt nem vallják.
Kedves Atya, hánykódom a lelkemben mind a vallási irányvonalat illetően, mind az azóta is tartó kellemetlenségek miatt, amit szüleim között kell megélnem, bár már nem a mindennapokban, mert sajnnos ők elváltak.
Azóta családom van feleségem és két gyermekem katolikus.
Szeretnék újra az egyházhoz visszatalálni.
Mi ennek a feltétele?
Nem szeretném apámat ezzel megbántani és, ha kitudódna, az számára egy tragédia lenne, a viszonyunkat elmérgesítené és attól félek, hogy anyám irányába is negatív fejleményeket szülne.
De a vágy a szívemben van...
Segítségét előre is köszönöm.
Dicsértessék a Jézus Krisztus!
Áldás, Békesség!
Kedves Kérdező!
Hadd nyugtassam meg. Nincs külön református vagy katolikus keresztelés. Egyetlen keresztség van. A keresztelés után persze meg van a választás lehetősége annak, hogy keresztény életünket hogyan folytassuk tovább? A református vallásban a konfirmáció következik, a katolikusban az első gyónás és az első áldozás, majd a bérmálás. Nos a nehézséget az a tény okozza a folytatásban, hogy a katolikusok szentségeknek vallják és hiszik a szentgyónást a szentáldozás és a bérmálást a reformátusok pedig nem. A házasság és a papság sem szentség náluk, betegek kenete pedig nincsen Így a közös fogódzó pontunk csak a keresztelés és a Szentírás. Olvasva levelét - felnőtt, családos ember lévén -nyugodt lelkiiemerettel merem javasolni, egyáltalán ne nehezteljen szüleire semmilyen okból, hanem vegy kezébe a saját életének irányítását. Mindenképpen Ön mellett szól az a tény, hogy a gyerekek katolikusok. Gondolom kedves felesége is. Mivel egyetlen fórum sem alkalmas ilyen ügyek intézésére az a tiszteletteljes javaslatom, hogy keresse fel azt a katolikus papot, aki megkeresztelte a gyermekeket és kérje meg arra, hogy segítsen. Ha ez nehézségbe ütközne, akkor azt az atyát kellene megkeresni, akinek a plébániáján élnek, akihez az a templom tarozik, ahova járnak. Egészen biztosan segít, hiszen az a hivatása. Könnyen lehet, hogy ez a "két" atya egy és ugyanaz. Az én plébániámon is volt már rá példa, hogy valaki kérte felvételét a katolikus egyházba és a megfelelő engedélyek birtokában, ma már katolikus hívőnk. Ennek a kérésnek a hivatalos intézését és az útját minden katolikus papnak tudni kell. Természetsen megértem a kérdéseiben felsorolt érveit, együtt is értek velük, de segíteni elsősoban az pap tud, akihez tartoznak.
Remélem, segítettem. Nyugodtan kérdezzen tovább, ha szükséges.
Szeretettel.
István atya
További gondolatok
Kedves István Atya,
először is nagyon köszönöm, hogy idejéből rám is szánt és válaszolt levelemre.
Tudom, hogy felnőttként ezt nekem kell eldöntenem és a lépést megtennem, de mindezt úgy szeretném, hogy közben nem bántok meg másokat nem okozok nagy "felfordulást".
Bár tudom, hogy Istenért mindenre képesnek kell lennünk.
Egyszer azt hallottam, hogy az is üdvözül, aki evangélikus, református stb., hiszen, ha keresztény életet él, akkor úgyis az alapján ítéli meg majd az Úr.
De, ha szívében hívást érez, úgy érzi, hogy a "visszatérést" meg kell tennie és ezt mégsem teszi meg, akkor "vétkezik" és"bűnt" követ el.
Kedves Atya, van arra lehetőségem, hogy a katolikus közösségbe visszatérjek (misére járjak, gyónjak, áldozzak stb.), de egyelőre anélkül, hogy "kilépésemet" a református egyházból kérvényezzem.
Döntésemet nem szeretném "nagy dobra verni" egészen addig, amíg nem érzem úgy, hogy elérkezik a pillanat, amikor ezt apámmal emberi hangon, sérülés nélkül megtehetem.
És, amikor ezt a református egyházzal is nyugodt szívvel lezárhatom.
Ha ez mégsem menne, úgy érzem még várni fogok a megfelelő időre, mert megsebezni senkit sem akarok.
Ne értsen félre nem vagyok gyáva, de, ez az egész nem csak rólam szól, hanem család(okat) érinthet rosszul és újabb "háborút" robbanthat ki.
Ha csak rólam és apámról lenne szó vállalnám a tettem "ódiumát".
Kedves Atya, Isten áldja meg munkája során és adjon erőt Önnek!
Nagyon jó, hogy van ez a lehetőség, hogy Önnel mindezt megvitathatjuk:-)
Dicsértessék a Jézus Krisztus!
Áldás Békesség!
Kedves István Atya,
fenti levelemre még várnám a gondolatait.
Előre is köszönöm.
Dicsértessék a Jézus Krisztus!
Áldás, Békesség!
Kedves Kérdező!
Azt írta válaszában, hogy "Ha ez mégsem menne, úgy érzem még várni fogok a megfelelő időre, mert megsebezni senkit sem akarok." Én is arra várok eljöjjön ez a megfelelő idő" - és értesít döntéséről.
Szeretettel.
István atya
Hozzászólás
Amennyiben a választ ki tudod egészíteni, további szempontokat vagy segítséget tudsz adni, oszd meg velünk és a kérdezővel!
(A hozzászólás csak engedélyezést követően jelenik meg.)
