Kötelező szentségek

Köszönöm atya, bár kicsit másként értettem a kérdést. Az évi egyszeri gyónás és áldozás, ha jól tudom, elő van írva, mint minimum. Tehát évente egyszer köteles vagyok az "ajándékot elfogadni". Ha nem teszem, bűnt követek el. De a többinél, ha kikerülöm, lehet veszteségem, de nem vagyok bűnös. Vagy nem jól értem?
(Bocsánat, tudom, hogy nagyon buta vagyok, de ha lehetséges lenne számomra olyan, hogy lelkivezető, akkor tőle kérdeznék. És még mennyi hasonlóan szégyenteljesen buta kérdésem lenne...)

Kedves Kérdező!
Kérem, ne gondolja, hogy bármilyen formában elmarasztalom. Ahogy a bemutatkozásban írtam, szeretnék segíteni annak, aki úgy ítéli meg, hogy segítségre szorul. Szívesen válaszolok kérdéseire, de egészen biztosan jobb megoldás lenne keresni egy papot,akiben megbízik és minden kérdését személyesen átbeszélhetnék, mint ahogy kéri is az Egyház a hit kérdéseiben kevésbé jártas híveknél. Kérdésére most azt kell válaszolnom, hogy a keresztényeknek nem elég arra ügyelni, hogy "ne legyenek bűnösök" - hanem Krisztus tanítása szerint az életszentségre kell törekedni az ő kegyelmének segítségével. Szent Péter éppen erre figyelmeztet minket, amikor ezt írja: "(1Pét 1 – 16)…mert írva van: »Szentek legyetek, mert én szent vagyok!«{Lev 19,2}
Ez nem megy egyik napról a másikra, hanem állandó újra kezdéssel mindig a jobbra törekedve, éppen a szentségek által, amiknek segítségét - ahogy látom - nem tartja fontosnak, csak arra ügyel, hogy elhanyagolásukkal bünőssé ne váljon. Nyugodtan tegye csak fel kérdéseit itt is, igyekszem lelkiismeretesen megválaszolni, de arra is kérem, hogy figyeljen az esetleges kommentekre is, hiszen azzal is segíteni akarunk egymásnak.

Szeretettel.
István atya

Kedves kérdező!
Fordítsunk egyet a kérdésen. Felejtsük el a kötelező szót és tegyük helyébe a boldogság, öröm, szeretet szavakat.
Így nézzük végig.
Részesültünk a keresztségben, szüleink döntése alapján. Keresztények lettünk, azaz Isten gyermeke, az Egyház tagja és a mennyország (örök élet, örök boldogság) örököse.
Minden ember vágya, hogy boldog legyen akár megfogalmazza ezt, akár nem. A keresztény ember célja, hogy nemcsak itt a földön, hanem az örökkévalóságban is.
Ebben segítenek a szentségek. Végigkísérnek bennünket egész életünkben, támogatnak, erősítenek. A keresztséggel a lehetőséget már megkaptuk.
A gyónás: Igaz, hogy egyszer egy évben kötelező. DE! Ha hiszem, hogy Isten a gyónásban megbocsátja a bűneimet, akkor, ha valamit elvétettem, azaz elkövettem a bűnt, akkor igyekszem minél hamarabb megszabadulni tőle. Örülök, megnyugszom, újra „egységben” vagyok Istennel. Ezért nem halogatom.
Oltáriszentség: Valóban csak egyszer kötelező az Egyház törvényei szerint. DE! Ha hiszem, hogy az Oltáriszentségben Jézust veszem magamhoz, akkor a Vele való találkozás örömmel tölt el, boldoggá tesz, megerősít. Ezért a gyakori áldozás nagy segítség.
A bérmálás: A bérmálás a nagykorúság szentsége, tehát akkor szabad(na) csak felvenni, ha valaki valóban el akarja kötelezni magát a keresztény életre. Ha fiatalon úgy döntött, hogy nem akar bérmálkozni, akkor is van lehetősége megtenni, mikor már valóban saját döntés alapján (nem a szülők kedvéért) teszi ezt. Minden plébánián van felnőtt hittan, ahol örömmel fogadják a jelentkezőket.
Bérmáláskor a Szentlélek – a Szeretet Lelke - a szívünkbe száll, bár természetesen nem látható módon, de az ajándékait, gyümölcseit a mindennapokban megtapasztaljuk. Eligazít a döntéseikben, tanácsot ad a lelkiismeretünkön keresztül. Türelmesebbek, hűségesebbek, béketűrőbbek, szeretőbbek és szerethetőbbek stb… leszünk a segítségével. Érdemes kihagyni ezt a lehetőséget?
A házasságot itt nem említette. DE! Egy hívő ember szentségi házasságban szeretné leélni az életét, azaz Isten előtt mondja ki az igent. Ha ezt igazi szeretettel, megfontoltan teszi, akkor valóban boldogító igen lesz. Azaz az együtt töltött évek a szeretet, a békesség és boldogság évei lesznek akkor is, ha nehézségekkel, betegségekkel kell szembenézni is.
A betegek kenete: Ha valaki egész életét Isten közelségében élte le, akkor ha súlyos betegségben szenved, vagy idős korában a halál közelsége megérinti, kihez fordulhatna? Bizalommal, megbékélve, megnyugodva kéri a segítséget az örök boldogsághoz.
Kedves kérdező, kicsit hosszúra sikerült a hozzászólásom.
Röviden ez így szól: próbáljon meg elfeledkezni a szentség – bűn párhuzamról.
gondolja át a szentség – szeretet , öröm, boldogság, párhuzamot

Szeretettel.

Kedves Bizi!
Köszönöm válaszát, sajnos én messze nem tartok ott, ami az ön levelében szerepel. Valójában gyónni havonta járok, de pont most akarok ritkítani rajta, meg a heti egy-két áldozáson is, mert semmi fejlődést nem tapasztaltam, örömet, boldogságot pláne nem kaptam tőlük. A gyónás olyan, mintha a fogamat húznák... Ezek fényében attól félek, a bérmálás képmutatás lenne a részemről, ha nincs bennem igazi vágy rá, meg nem is merek belekezdeni. A szüleim és a testvérem meg voltak bérmálva, hát semmivel nem voltak szerethetőbbek, szeretőbbek, béketűrőbbek, stb. mint más.
A házasságot nem véletlenül nem említettem, és az egyházi rendet sem, mivel mindkettőre tökéletesen alkalmatlan voltam és vagyok.
A betegek kenete egyelőre nem aktuális, az csak elméletben érdekelt. Rokonaim közül csak apám kapta meg, teljesen öntudatlanul fekve, hogy megbékélt-e, ki tudja, nem volt valami vallásos, azt sem tudom, ha ő dönthet, kérte volna-e.
Én otthonról alig hoztam valamit, igazából csak a hagyomány miatt kereszteltettek meg, és voltam elsőáldozó. Nem volt mögötte semmi, talán ezért is vagyok ilyen buta ezekhez a dolgokhoz. Mindenesetre megpróbálok ritkábban gyónni és áldozni, hátha akkor több lesz bennem a vágy a szentségek vételére.
Még egyszer köszönöm, hogy segít.

Kedves Kérdező!
Ne haragudjon, de előző leveléből úgy érzékeltem, hogy abszolút kereső, akinek semmi ismerete nincs a szentségekről, azért részleteztem.
Viszont, mint kiderült, a szülei megkereszteltették, volt elsőáldozó, így ők elindították egy úton.
El is indult, és jó úton is jár, hisz, ha havonta gyón, és hetente többször is áldozik, akkor jó felé indult.
Ahhoz, hogy elsőáldozó lehessen a katekizmus alapvető kérdéseit meg kellett tanulnia, amiket, ha felelevenít, segítheti a tisztánlátást.
Higgye el, senkinek nem egyenes az útja. Mindenkinek meg kell küzdeni néha a közömbösséggel, az ürességgel, de abbahagyni akkor sem lehet.
Úgy gondolom, először magában kellene "rendet tenni".
Én az Ön helyében végiggondolnám. Mi a célom? Megtettem, megteszek-e mindent annak érdekében, hogy elérjem?
Felesleges azt latolgatni, hasonlítgatni, hogy a másik milyen, mi tette jobbá, vagy mi nem tette jobbá. A fontos az, hogy én milyen akarok lenni. Ha komolyan gondolom, hogy szeretnék változtatni a jelenlegi állapotomon, akkor küzdenék. Biztos sok buktatóval jár ez a küzdelem, hisz a legnehezebb saját magunkat legyőzni, de megéri. Ne adja fel.

Szeretettel.

Kedves név nélkül kérdező!
Bocsánat, hogy beleszólok. Először is hála az őszinteségért. Másodszor így kívülről nézve nagyon nagy kegyelmi utánanyúlást sejtek én abban, hogy a legutóbb leírtak ellenére kérdez, és utánamegy a dolgoknak. Ebben én már Isten csodálatos vonzását látom. Ne adja fel. Szívből kívánom, hogy a belső átélés kegyelmét megkapja. Imádkozom ezért. Semmi sem butaság. A legjobb gyermekien naiv, és őszinte kérdéseket föltenni.
Ezt soha ne szégyellje! Van közösség akikhez esetleg csatlakozni tud?
Szeretettel

Kedves Bizi és nounours!

Köszönöm, hogy segítettek. Valahogy majd tovább evickélek. Néhány kérdésük, még egy-két szófordulat is segített egy kicsit világosabban látni.
Sajnos a gyerekkori hittan, és maga az elsőáldozás is annyira nem hagyott semmi nyomot, hogy szinte egyáltalán nincsenek emlékeim róla. Otthon pedig soha nem imádkoztunk. Szóval, amit Jancsi nem tanult meg...
Közösség, ha nagyon akarom, van, bár eléggé fogcsikorgatva megy, világéletemben olyan voltam, aki kívülről néz befelé egy szobába, de be nem megy. Szóval nemigen élvezem, de azért próbálkozom.
Búcsúzóul még egyszer köszönöm a gondolataikat.