Meglepetés
Az utóbbi időben gyakran gondolkodok (próbálok magyarázatot találni) egy olyan dolgon, amit a saját képességeimmel nem tudok megfejteni.
A feleségem második gyermekünkkel volt várandós, akit nagyon vártunk. Az ultrahangos vizsgálat során a magzaton súlyos rendellenességet fedeztek fel. Vizsgálat vizsgálatot követett (amit az ország legjobb szakemberei végeztek el) és a korábbi eredményeket helybenhagyták: súlyos betegsége van a kisfiunknak. Volt még hátra egy kromoszóma vizsgálat (aminek az eredményére kb. 3 hetet kellett várni) hogy „genetikai szinten is” megbizonyosodjanak az igazságról, de ekkor már kijelentették: fogadjuk el a betegséget és gondolkodjunk el az abortuszon (az abortusz gondolatától ódzkodtunk, sőt, nagyon meg tudtam sértődni, amikor valaki ezt javasolta). Nagyon elkeseredtünk, személy szerint életemben nem ért még ilyen csapás, illetve a feleségemet sem. A fő problémát az jelentette, hogy bizonyos csontoknak a terhesség ezen szakaszára már ki kellett volna fejlődni, azonban ezek nem fejlődtek ki. Kérdésünkre pedig elmondták, hogy ezek már nem is fognak, mert a csontosodás befejeződött ekkorra, tehát gyakorlatilag 0 % esélye volt, hogy egészséges legyen a fiunk.
El kell mondjam, hogy hívő katolikus vagyok, de azért nem az a minden vasárnap templomba járós típus, illetve az imádkozás is eléggé esetleges az életemben. Racionális ember vagyok, aki a dolgokat inkább materiális szempontból, ész érvekkel közelíti meg, a maguk fizikai valóságában. Teológiával, spiritualitással nem különösebben foglalkoztam. Ekkor azonban (mivel mást nem tudtam tenni) imádkoztam. Imádkoztam és imádkoztam. Valahogy nagyon mélyen tudtam imádkozni, úgy, ahogyan korábban nem. Szinte éreztem, hogy itt valaminek történnie kell, hiszen olyan mélységek voltak a gondolataim, szavaim mögött. Feszült várakozásunk után, az éveknek tűnő hetek után megkaptuk a hírt a genetikai vizsgálat alapján: egészséges. A későbbi ultrahang vizsgálatok is megdöbbentő eredményekkel szolgáltak: azok a csontok, amik hiányoztak, kifejlődtek. Olyan időszakban, amikor már – elvileg – nem lehet. Hogyan történhetett? Nem tudták az orvosok megválaszolni.
Boldogságunk határtalan volt, valóban egy egészséges gyönyörű kisfiunk született. A boldogságomban nem is foglalkoztam a korábbi történésekkel, nem tettem fel kérdéseket, csak örültem annak, hogy a dolgaink így alakultak.
A fiam már elmúlt fél éves és amikor valakinek elmeséltem a dolgot, utána ütött belém a felismerés: csoda történt!
Napokat gondolkodtam a dolgon, utána olvastam, de orvosi magyarázatot nem találtam. Nem tudok másként gondolni a dologra, csak úgy, hogy Isten beavatkozott az életünkben és egy csodás dolgot művelt. Talán nem is nekünk segített, hanem a fiamnak. Talán neki van dolga a későbbiekben, amire a világnak szüksége van. Messzire vezetnek ezek a kérdések, sok dolgon lehet gondolkodni.
A kérdésem az, hogy Jézus beavatkozhat ilyen módon az életünkbe? Csodának tekinthető ez az esemény? Mi történt velünk?
Köszönöm válaszát.
Kedves Kérdező! Ferenc pápánk szerint a mi Istenünk a meglepetések Istene. Természetesen nem lekicsinyelve a Szentatya megállapítását, nyugodt szívvel mondhatom, hogy a pápa fején talált a szeget. Jézus ezt így mondta: Kérjetek és kaptok...sokszor éppen annak érdekében, aki legjobban rászorul. 50 éves papi szolgálatom alatt nem is egy "váratlan" meglepetéssel találkoztam, amit nem tudok más számlájára írni mint a mi Istenünkére. Együtt fogok ma este (péntek, 09.10) a szentmisében imádkozni a híveimmel és hálát adok Önnel, azt kérve, hogy örüljön a meglepetések Istenének.
Szeretettel.
István atya
Hozzászólás
Amennyiben a választ ki tudod egészíteni, további szempontokat vagy segítséget tudsz adni, oszd meg velünk és a kérdezővel!
(A hozzászólás csak engedélyezést követően jelenik meg.)
